Betonpadló szintbe hozása PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIW
egyenetlen-padloAmikor PVC-padlót vagy parkettát fektet le, igen fontos, hogy a felület, amelyen dolgozik, vízszintes legyen. Fapadló szintbe hozása A nagyon kopott padlódeszkákat 2,4x1,2 m-es farostlemezek­kel fedje be. Először azonban állapítsa meg, hogy a deszkák szilárdan állnak-e a helyü­kön, és ha nem, szegezze oda őket. A kiálló peremeket gyalulja vagy csiszolóvászonnal simítsa le.

Két nappal a lefektetést megelőzően a le­mezek durva oldalát nedvesítse meg, majd egy sima felületen fektesse őket háttal egymásra, abban a helyiségben, ahol hasz­nálni fogja.

A lemezeket az ábra szerint sima oldaluk­kal lefelé, egymáshoz képest lépcsőzetesen eltolva fektesse le. Közben 30 cm-énként rög­zítse őket a helyükre ragasztóval, majd fa­rostszegecsekkel véglegesen szegezze őket a deszkákhoz. Az első szeget a lemez egyik oldalának a közepén verje be, a másodikat és harmadikat az elsőtől kb. 15 cm-re ugyan­azon az oldalon, jobbra és balra. A negyedi­ket 15 cm-re a lemez közepe felé, az ötödiket és hatodikat a második, illetőleg a harmadik mellett, a hetediket megint a közép felé, és így tovább.

Betonpadló szintbe hozása Seperje fel a padlót, és mossa fel erős súrolószerrel. A re­pedéseket és lyukakat töltse ki habarccsal, amihez az előírás szerint keverjen PVA-ra-gasztót.

A szintezőanyagot keverje ki a gyártó használati utasításának megfelelően, majd az ábra szerinti módon terítse szét a padlón. Ügyeljen arra, hogy megfelelő legyen az anyag sűrűsége, mert minél folyékonyabb, annál könnyebben terül. Várjon egy órát, hogy megkössön, és 8-10 órát, mielőtt bármilyen padlóborítást helyezne rá.

otthonipraktikak.hu

Legutóbbi cikkekNépszerű cikkekSzerző ajánlata

Facebook

Partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Portré - Toma Mihály

Toma Mihály
Tem-To Kft. cégtulajdonos

Szakembert ajánlunk

REGISZTRÁLJA INGYENESEN VÁLLALKOZÁSÁT ÖN IS!

+ + +

Internetes segítségnyújtás
webhelp
Gépkölcsönzés - Betoncsiszoló gépek - Parkettacsiszoló gépek - Bontógépek - Nedvesség mérők - Kézi csiszolók - Ipari porszívók - Önjáró bontógépek - PVC hegesztőgép tartozékokkal   Temto Kft.

Oldal látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa437
mod_vvisit_counterTegnap698
mod_vvisit_counterHét1135
mod_vvisit_counterMúlt hét4751
mod_vvisit_counterHónap15183
mod_vvisit_counterMúlt hónap37859
mod_vvisit_counterÖsszesen574833

Online (elmúlt 20 percben): 49
Your IP: 38.107.179.236
,
Ma: 2012 máj. 22,

Linkfelhő

gránit  lefogó  kivitelben  parketta  gyémánt  lehúzó  kézi  szöveget  keverőszár  keménység  cserélhető  aljzat  kiegyenlítő  betéttel  padlók  acél  1800  kétoldalas  lino  szett  keverőgép  bontó  elválasztó  márvány  zsinórral  betonmaró  polírozott  natúr  magyar  között  profil  webhelycímet  esetén  fordítson  listello  természetes  hajlítható  anyagból  125mm  csiszológép  kés  gecko  synergy  csiszoló  vagy  gép  40mm  szőnyeg  mérő  térdvédő  polírozó  alumínium  falburkolatok  1300  használható  szélcsiszoló  többféle  egytárcsás  réz  Írjon  ajtó  120mm  henger  öntapadós  prodecor  rozsdamentes  dekoratív  színből3  csíkvágó  burkolatváltó  giant  keményfém  cerfix  adjon  felfogató  géphez  kerámia  fejes  tárcsa  fugamaró