Betonpadló szintbe hozása PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIW
egyenetlen-padloAmikor PVC-padlót vagy parkettát fektet le, igen fontos, hogy a felület, amelyen dolgozik, vízszintes legyen. Fapadló szintbe hozása A nagyon kopott padlódeszkákat 2,4x1,2 m-es farostlemezek­kel fedje be. Először azonban állapítsa meg, hogy a deszkák szilárdan állnak-e a helyü­kön, és ha nem, szegezze oda őket. A kiálló peremeket gyalulja vagy csiszolóvászonnal simítsa le.

Két nappal a lefektetést megelőzően a le­mezek durva oldalát nedvesítse meg, majd egy sima felületen fektesse őket háttal egymásra, abban a helyiségben, ahol hasz­nálni fogja.

A lemezeket az ábra szerint sima oldaluk­kal lefelé, egymáshoz képest lépcsőzetesen eltolva fektesse le. Közben 30 cm-énként rög­zítse őket a helyükre ragasztóval, majd fa­rostszegecsekkel véglegesen szegezze őket a deszkákhoz. Az első szeget a lemez egyik oldalának a közepén verje be, a másodikat és harmadikat az elsőtől kb. 15 cm-re ugyan­azon az oldalon, jobbra és balra. A negyedi­ket 15 cm-re a lemez közepe felé, az ötödiket és hatodikat a második, illetőleg a harmadik mellett, a hetediket megint a közép felé, és így tovább.

Betonpadló szintbe hozása Seperje fel a padlót, és mossa fel erős súrolószerrel. A re­pedéseket és lyukakat töltse ki habarccsal, amihez az előírás szerint keverjen PVA-ra-gasztót.

A szintezőanyagot keverje ki a gyártó használati utasításának megfelelően, majd az ábra szerinti módon terítse szét a padlón. Ügyeljen arra, hogy megfelelő legyen az anyag sűrűsége, mert minél folyékonyabb, annál könnyebben terül. Várjon egy órát, hogy megkössön, és 8-10 órát, mielőtt bármilyen padlóborítást helyezne rá.

otthonipraktikak.hu

Legutóbbi cikkekNépszerű cikkekSzerző ajánlata

Facebook

Partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Portré - Toma Mihály

Toma Mihály
Tem-To Kft. cégtulajdonos

Szakembert ajánlunk

REGISZTRÁLJA INGYENESEN VÁLLALKOZÁSÁT ÖN IS!

+ + +

Internetes segítségnyújtás
webhelp
Gépkölcsönzés - Betoncsiszoló gépek - Parkettacsiszoló gépek - Bontógépek - Nedvesség mérők - Kézi csiszolók - Ipari porszívók - Önjáró bontógépek - PVC hegesztőgép tartozékokkal   Temto Kft.

Oldal látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa392
mod_vvisit_counterTegnap698
mod_vvisit_counterHét1090
mod_vvisit_counterMúlt hét4751
mod_vvisit_counterHónap15138
mod_vvisit_counterMúlt hónap37859
mod_vvisit_counterÖsszesen574788

Online (elmúlt 20 percben): 40
Your IP: 38.107.179.240
,
Ma: 2012 máj. 22,

Linkfelhő

cerfix  125mm  kés  profil  dekoratív  polírozó  1800  hajlítható  betéttel  falburkolatok  polírozott  natúr  keverőgép  mérő  acél  giant  tárcsa  lefogó  synergy  alumínium  kiegyenlítő  cserélhető  használható  fejes  keverőszár  vagy  szőnyeg  többféle  anyagból  keménység  aljzat  webhelycímet  csiszológép  fordítson  adjon  természetes  márvány  zsinórral  szett  felfogató  gecko  prodecor  120mm  szöveget  henger  gyémánt  térdvédő  gránit  szélcsiszoló  kivitelben  kézi  ajtó  parketta  öntapadós  40mm  rozsdamentes  csíkvágó  Írjon  bontó  egytárcsás  magyar  réz  betonmaró  fugamaró  lino  színből3  1300  lehúzó  gép  között  keményfém  csiszoló  kétoldalas  géphez  burkolatváltó  padlók  kerámia  listello  esetén  elválasztó