Betonpadló szintbe hozása PDF Nyomtatás E-mail
FacebookIWIW
egyenetlen-padloAmikor PVC-padlót vagy parkettát fektet le, igen fontos, hogy a felület, amelyen dolgozik, vízszintes legyen. Fapadló szintbe hozása A nagyon kopott padlódeszkákat 2,4x1,2 m-es farostlemezek­kel fedje be. Először azonban állapítsa meg, hogy a deszkák szilárdan állnak-e a helyü­kön, és ha nem, szegezze oda őket. A kiálló peremeket gyalulja vagy csiszolóvászonnal simítsa le.

Két nappal a lefektetést megelőzően a le­mezek durva oldalát nedvesítse meg, majd egy sima felületen fektesse őket háttal egymásra, abban a helyiségben, ahol hasz­nálni fogja.

A lemezeket az ábra szerint sima oldaluk­kal lefelé, egymáshoz képest lépcsőzetesen eltolva fektesse le. Közben 30 cm-énként rög­zítse őket a helyükre ragasztóval, majd fa­rostszegecsekkel véglegesen szegezze őket a deszkákhoz. Az első szeget a lemez egyik oldalának a közepén verje be, a másodikat és harmadikat az elsőtől kb. 15 cm-re ugyan­azon az oldalon, jobbra és balra. A negyedi­ket 15 cm-re a lemez közepe felé, az ötödiket és hatodikat a második, illetőleg a harmadik mellett, a hetediket megint a közép felé, és így tovább.

Betonpadló szintbe hozása Seperje fel a padlót, és mossa fel erős súrolószerrel. A re­pedéseket és lyukakat töltse ki habarccsal, amihez az előírás szerint keverjen PVA-ra-gasztót.

A szintezőanyagot keverje ki a gyártó használati utasításának megfelelően, majd az ábra szerinti módon terítse szét a padlón. Ügyeljen arra, hogy megfelelő legyen az anyag sűrűsége, mert minél folyékonyabb, annál könnyebben terül. Várjon egy órát, hogy megkössön, és 8-10 órát, mielőtt bármilyen padlóborítást helyezne rá.

otthonipraktikak.hu

Legutóbbi cikkekNépszerű cikkekSzerző ajánlata

Facebook

Partnereink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Portré - Toma Mihály

Toma Mihály
Tem-To Kft. cégtulajdonos

Szakembert ajánlunk

REGISZTRÁLJA INGYENESEN VÁLLALKOZÁSÁT ÖN IS!

+ + +

Internetes segítségnyújtás
webhelp
Gépkölcsönzés - Betoncsiszoló gépek - Parkettacsiszoló gépek - Bontógépek - Nedvesség mérők - Kézi csiszolók - Ipari porszívók - Önjáró bontógépek - PVC hegesztőgép tartozékokkal   Temto Kft.

Oldal látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa274
mod_vvisit_counterTegnap484
mod_vvisit_counterHét4146
mod_vvisit_counterMúlt hét5102
mod_vvisit_counterHónap13443
mod_vvisit_counterMúlt hónap37859
mod_vvisit_counterÖsszesen573093

Online (elmúlt 20 percben): 18
Your IP: 38.107.179.238
,
Ma: 2012 máj. 20,

Linkfelhő

cserélhető  prodecor  burkolatváltó  synergy  ajtó  hajlítható  géphez  alumínium  bontó  mérő  fejes  fugamaró  gránit  anyagból  keménység  lefogó  natúr  betéttel  padlók  aljzat  fordítson  falburkolatok  gecko  gyémánt  természetes  elválasztó  keményfém  polírozott  vagy  adjon  kiegyenlítő  csíkvágó  színből3  Írjon  kés  között  csiszológép  lino  gép  márvány  polírozó  keverőszár  1800  125mm  acél  tárcsa  rozsdamentes  kézi  szett  40mm  120mm  szőnyeg  parketta  réz  kivitelben  csiszoló  kerámia  profil  lehúzó  használható  cerfix  kétoldalas  magyar  zsinórral  szélcsiszoló  webhelycímet  keverőgép  1300  giant  listello  betonmaró  többféle  egytárcsás  esetén  szöveget  dekoratív  térdvédő  öntapadós  henger  felfogató